Együtt spórolna a programozókon a Mazda és a Toyota
Ugyanolyan elektronika dolgozik majd minkét japán vállalat autóiban.
Ugyanolyan elektronika dolgozik majd minkét japán vállalat autóiban.
Nem kell túlgondolni sokszor azokat az innovációkat, amivel ötletesebb egy autó is.
Közel egy évtizede mutatták be a hibrid 918 Spydert, amelynek egyelőre nincs utóda.
Elvileg ezt is először azokban az autókban lehet majd látni, amelyek Debrecenben készülnek.
A Jeep mutatott be a terepjáróihoz kapható hatékony rendszert.
A jól ismert tatárföldi teherautómárka hosszabb távon gyártást is hozna Magyarországra.
A legnagyobb európai autógyártó cég nemrégiben jelentette be azt is, hogy hat akkumulátorcellás gyárat létesít a kontinensen.
Egészen logikusnak tűnő lépést vezet be a romániai márka.
Egy nagyon egyszerű megoldással szerintük jelentősen csökkenthető a kabintérben keringő kórokozók száma.
Az autóipar egyértelműen az elektromos meghajtás felé halad, és ez meg is látszik a mostani, leginkább figyelemre méltó járműveket összefoglaló gyűjtésünkben, ahol már háttérbe szorultak a hagyományos hajtású modellek.
Az autók egyre inkább guruló számítástechnikai eszközök.
A 14 éves diák ügyes megoldása sok balesetet előzhetne meg.
Magyarországon építi meg 13,3 milliárd forintból az első külföldi gyárát a dél-koreai Bumchun Precision.
Az oldalütközésekkel szemben a legvédtelenebbek manapság is az autók. Egy ilyen, a becsapódást „előre látó” és reagáló külső légzsákrendszer remek ötletnek tűnik a biztonság növelésére.
Lassan a kocsikulcs is felesleges.
Az autóipar meghatározó szereplői különbőző stratégiák mentén bútoroznak össze.
Látványos ötlettel tüntetné el a hagyományos gombokat a japán gyártó.
Mintegy 650 technológia fejlesztést vizsgálva állították fel a friss rangsort az autógyártók között.
Európában minden újonnan jóváhagyott gépkocsitípust automatikus vészfékrendszerrel kell majd felszerelni.